Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


12. Fejezet - Az a bizonyos eset...

2014.02.16

 

12. Fejezet

Az a bizonyos eset…

 

- Mi? - Néztem rá kikerekedett szemekkel. Nem tudom, hogy Natsu honnan a jó Istenből szedett ekkora baromságot.

- Jól hallottad. – Mondta komoran. Nem tudom, hogy Natsu mikor változott meg ilyen nagymértékben, de nem nagyon tetszik. Komor és egyáltalán nem vicces, mindent komolyan vesz. Őszintén, hiányzik a régi Natsu. Visszatérve a témához én ezt akkor sem hiszem el.

- Natsu ilyen nem létezik maximum a képzeletedben. – mondtam kicsit kipirulva, mert igen meghatott, az, amit az elmúlt tizenöt másodpercben mondott. Tuti hogy Gray nem készült semmi ilyesmire.

- Pedig így volt. Megakarta, kérni a kezedet csak aztán te önkényesen belevágtál abba a küldetésben. Aztán nem tagadás Gray a hiányodat Juviával akarta kárpótolni és a végén bele szeretett. Azt tervezte, hogy ha visszajössz, szakít Juviával és megkéri a kezed, de te a volt „testvérével” tértél visszakéz a kézben. Így lemondott az álmáról és beletörődött. – mondta a földet pásztázva, mintha csak valamit keresne.

- Ezt én nem hiszem el! – mondtam egy fokkal hangosabban az előző hangerőmhöz képest. Pedig legbelül nagyon is elhittem. Sajnáltam, hogy ilyen gonosz vagyok szegénnyel, mármint Grayel. Nem tudtam, hogy erre készül, bár nem tudom, hogy ha tudtam volna is nem szerettem volna bele Lyonba, hiszen megmentett…

 

„ – Á! – huppantam le egy közeli kőre. El sem hiszem, hogy ilyen meleg van. Az tény, hogy szoknyában vagyok, de azért mégis. Soha a büdös életben nem hittem volna, hogy a sivatagban lesz az egyik tárgy. – Ezt nem hiszem el. – vettem a kezemben az újonnan üres kulacsomat, ami azt hiszem kiborult a táskámban. Lehajtottam a fejem. – Ennél rosszabb már nem is lehetne… - Minél előbb vizet kell találnom… a fejem tetejére raktam a vizes táskát ami, nem mondom, igen jól esett. Elindultam… a végtelen sivatagon át…

 

Egy óra megállás nélküli menetelés után találtam egy oázist. Első dolgom az volt, hogy fejest ugrottam a hideg vízben. A Ruhám átázott, de sokkal jobban éreztem magam, hogy másképp fogalmazzak felfrissültem. Megtöltöttem a kulacsom és kiültem egy datolyapálma alá. Amint leültem elálmosodtam, de tudtam, hogy nem szabad elaludnom, mert még át kell kutatnom ezt az oázist is a Csillagok pántja után… Már megtaláltam a Kígyó fa nyelvét egy őserdőben… Elegem van abból, hogy egyik kontinensről a másikra kell vándorolnom… és nagyon hiányoznak a többiek főleg Gray, de inkább hagyjuk is… Natsu most el kéne pár lelkesítő szó! Bárcsak itt lennétek…

 

- Ki ez a szépség? – hallottam egy totálisan ismeretlen hangot. Azonban nem is láttam a naptól, hogy mégis kilehet… - Hogy kerül ebbe a kietlen sivatagban egy ilyen gyönyörű lány? – lesett az állam. Úristen ki a jó Isten ez a perverz ember? Beleállt a napba és egy teljesen ismeretlen arccal találtam szembe magam. Szőke haját a forró sivatagi szél kicsit összekuszálta és perverz vigyorral engem méregetett. – A nevem Sting. – a kezét felém nyújtotta. – Csinos személyedben kit tisztelhetek? – a csinos szónál megjelent az a bizonyos pír az arcomon.

- Lucy. – mondtam bátortalanul és felé nyújtottam a kezem. Miután kezet ráztunk rám mosolyodott.

- Hát te egyedül mit csinálsz itt? – Mikor mondtam neki, hogy tegezhet? És mégis miért mondanám meg neki.

- Elnézést, de erre a kérdésre nem fogok válaszolni. – Megfogtam és felvettem a táskámat a hátamra. Nem mondom azt, hogy nem féltem, sőt… Rettegtem. Éreztem, hogy remeg a kezem.

- Biztos vagy te ebben? – megfogta a vállaimat és megszorította a kezével. A fájdalom végig járta az egész testem. Éreztem, hogy mindjárt eltöri a vállamat.

- Ch… - szorítottam össze fogaimat és éreztem, hogy a fájdalom hatására egy könnycsepp végig gurul az arcomon. – Tejes mértékben. – válaszoltam az előző kérdésre.

- Értem… - engedett el hirtelen én meg térdre rogytam. – Ebben az esetben. – láttam, hogy öklével a fejem felé készül és akkor egyszer csak elhomályosult körülöttem a világ…

 

Szörnyű fejfájásra keltem. Lassacskán kinyitottam a szemem. Barna vagy inkább fekete kőzet szerűséget találtam magam felett. Érdekes… Biztosan egy barlangban vagyok… Hallottam pár faropogást. Biztos voltam benne hogy valaki itt most éppen valamit éget, ugyanis láttam a fényt és éreztem a meleget. Lassacskán oldalra döntöttem a fejem. Egy fiút láttam, ahogy éppen aggódó tekintettel nézett rám a tűz másik oldaláról. A meglepettségtől hirtelen fölültem és kikerekedett szemekkel bámultam az idegent, aki nem is köszönt nekem csak felém engedett egy halvány mosolyt. Fehér haja volt ezért először egy idős kis emberkének néztem, de amit közelebbről megnéztem az arcát láttam, hogy bizony körülbelül velem egy idős lehet.

 

- Hol vagyok? – kérdeztem kicsit pofátlanul. – Mellesleg ki vagy? – még pofátlanabb. Tényleg nem tudtam ki a jó franc az, az ember, aki éppen volt vagy az ellenségem vagy a szövetségesem, de egyelőre a történtek után inkább senkit sem tekintek a barátomnak.

- Mondhatom udvarias vagy. – szólalt meg mély monoton hangján.

- Tudom, de ez engem egyelőre egy csöppet sem érdekel. – vágtam olyan unott fejet. Fölültem és jobban megvizsgáltam a bizonyos ismeretlen személyt. Nem mondom, hogy nem volt helyes, de Gray nyomába sem érhet.

-  Értem. Nos, akkor legközelebb nem foglak megmenteni. – válaszolta pontosan olyan fejjel, ahogy én mondtam neki. Értem szóval megmentett. Ja… Ő… Oké. Akkor most mit csináljak? Először megköszönöm, neki azt hiszem, majd megkérdezem, hogy hol vagyunk…

- Ő… köszi hogy megmentettél. – mosolyodtam el egy rövidebb ideig majd megint visszatértem a semmit sem értek ebből fejhez. A srác csak nézett rám olyan, na, akkor most mit akarsz? Fejjel. Kedves… - Elmondanád, hogy hol vagyunk? És hogy, hogy kerültem ide?

- Amint látod, egy barlangban vagyunk. – nézett körben. – És én hoztalak ide eszméletlenül.

- Szuper, de azon belül hol vagyunk? – a srác felnevetett értetlen ábrázatomon.

- Nem messze onnan ahol leütöttek. – Ja, oké akkor most megnyugodtam. – Mellesleg megtudhatom a nevedet Miss. Udvariatlan? – nézett rám ravasz vigyorral a képén. Az egy dolog hogy volt köztünk vagy hat méter, de mégis olyan érzésem volt mintha egy centi se lett volna.

- Persze, - mosolyodtam el. – Lucy. És önt Mr. Bunkó? – vágtam vissza.

- Milyen éles a nyelved ahhoz képest, hogy ott haltál volna meg, ha nem megyek oda… Lyon.

- Hát akkor Lyon ugyebár, meséld, elkérlek mi is történt pontosan. – néztem rá mosolyogva.

- Nem, ez maradjon az én titkom. – Éljen! Egy titok, amit soha a büdös életben nem fogok kitalálni. De ha ez nem lenne elég még a fejem és széthasadt, biztos amiatt, hogy az a bizonyos Sting vagy ki leütött… Most kéne ide Gray vagy Natsu… mert félek ettől az alaktól. Nagyon bátornak mutatom magam ahhoz képest, hogy mindjárt összeszarom magam a félelemtől.

- Ő… Oké. Akkor kösz a segítséget, de azt hiszem, nekem most mennem kell. – álltam fel és elindultam kifele a barlangból.

- Nem hiányzik valami? – kérdezte pimaszul és a kezébe tartotta a táskám. A szemébe néztem.

- Add, visszakérlek. – mondtam dühösen.

 

- És ha nem? – kérdezte pontosan olyan fejjel, ahogy Gray szokta. De nem viccelek pontosan ugyan olyannal. Annyira kinyitottam a szemem hogy azt hittem kiesik a jobb aztán pedig a bal szemgolyóm. – Mi az? Ha elveszed elmehetsz, ha nem akkor nem. – zárta rövidre a témát a szoknyám széléhez kaptam, hogy előhívjam Lokit de a kulcsok valamiért nem voltak az oldalamon. – Bocsi, de úgy nem lenne igazságos, ha még egy valaki is beszállna. Igen tudom, hogy gonosz vagyok, hogy elvettem egy csillagmágustól a kulcsait, de hát ez van. – rántotta fel a két vállát. Úristen, de utálom ezt a gyereket… Furcsa módon egyáltalán nem féltem tőle. Kész lettem volna kicsinálni. A szemeim ölésre készen csillogtak. Egyetlen mondtat járt a fejemben: Add vissza, de azonnal a kulcsim vagy különben kibelezlek!

 

A srác egyáltalán nem ijedt meg. Inkább maga mögé dobta a cuccom. Abba a szent másodpercben megindultam a táskám felé és minden erőmmel azon voltam, hogy ne tudjon elkapni, azonban már majdnem eljutattam mellette mikor megfogta a derekam és visszahúzott. A lendületem azonban tovább vitt engem és velem együtt őt is így együtt estünk hátra.

 

Egy századmásodperc műve volt az egész… Egyik pillanatban még a cuccom láttam magam előtt, a másikban pedig már gyönyörű, sötét íriszeibe néztem. Mégis miket beszélek? Nem is szépek a szemei… na, jó talán egy kicsit. Belepirultam a közelségébe. Az orrunk összeért azonban hirtelen felindulásból elkezdtem lelökni magamról.

 

- Mássz már le rólam! – mondtam hangosabban és végre kiszabadítottam magam nehéz teste alól. – Mégis mit képzelsz? – kértem ki magam miután felálltam és leporoltam a szoknyám.

- Én? – mutatott magára. – Nem tehetek róla, hogy nehéz vagy és nem bírtalak megtartani. – Héj! Kikérem magamnak! Nem is vagyok nehéz!

- Bagoly mondja verébnek… - néztem rá a szokásos unott képemmel. Azonban nem bírtam kiverni a fejemből a szemeit. A gondolatba belepirultam és a drága ezt szóvá is tette.

- Látom azért élvezted. – mondta egy gonosz vigyorral a képén.

- Nem tudom, kire gondolsz, de én ugyan nem! – mondtam már vörös arccal. Ki nem állhatom ez a srácot, de azért ő az első, aki így viselkedik velem… Ilyen közvetlenül mintha már ezer éve ismernénk egymást. Ő is felállt és leporolta gatyáját.

- Igen rád gondolok. – Olyan érzésem volt mintha belelátna a fejembe. A csendet, ami a mondata után következett csak a tűz pattogása zavarta meg. Csak most veszetem észre, hogy nincs is reggel, ugyanis a barlang kijáratának csak a körvonalai látszottak a sötétségtől. Nem is értem, hogy ezt eddig, hogy nem vettem észre… - Látom le esett, hogy nincs is reggel, Piroska. – vetett felém egy ezt kap ki nézést. Haha… Marha vicces.

- Nem vagyok Piroska! És ne ringasd magad felesleges álmokban, soha sem élveztem volna egy ilyen helyzetet, főleg veled nem! – vetettem oda megmentőmnek, bár a megmentő szóban nem lennék még olyan biztos…

- Biztos vagy te ebben? – lépett felém es megfogta a nyakam. – Hmm? – közelebb hajolt és már éreztem leheletét… Mi a jó francot csinálok? Miért engedem meg neki ezt? Próbáltam parancsolni a testemnek és a kezemnek, hogy mozduljanak már meg, de nem engedelmeskedtek. Nem akarom, hogy egy ilyen alak megcsókoljon! Akkor meg miért engedem neki?

 

Valahogy olyan furcsa… Érzek benne valamit, amit eddig még senkiben sem. A merészsége talán az oka meg a kinézete. Igen nagyon is helyes volt… Ezt meg most miért mondom? Különben is tennem kéne valamit mielőtt…

 

Az ajkaink találkoztak és olyan mámor töltött el, mint még soha. Lecsuktam a szemeimet és visszacsókoltam… Ezt meg most miért csinálom? Nem ismerem, csak a nevét tudom, de még azt sem biztosan… Valaki? Segítség beleszerettem egy idegenbe!”

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

zsani1971@citromail.hu

(Zsanett, 2017.09.26 10:08)

Mikor várható a folytatás?