Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2. Fejezet - Megérkezés...

2013.08.27

 2. Fejezet

Megérkezés…
 
Lyonnal kézen fogva álltunk és néztünk az előttünk szétterülő várost. Innen sokkal szebb. Mármint lehet, hogy inkább csak azért szebb, mert 2 éve nem láttam. De mégis olyan mintha tegnap mentem volna el. Szinte már azt se tudom, hogy most örüljek vagy sírjak… Jó lenne eldönteni.

-      Na. Mehetünk? – Kérdezte bátorító mosollyal az arcán.

-      Igen. – mondtam egy nagy sóhaj kíséretében.

-      Jó, na, gyere. – És elindultunk oda ahonnan elindultam én. Bár ő nem tudja milyen előzményekkel. Még Grayről se tud. Bár ő is Jég Mágus és lehet, hogy ismerik egymást, mint Jég Mágus a Jég Mágust. Na, jó kit áltatok ez hülyeség. Lassacskán beérkeztünk a faluba. Innentől már gyorsabban kezdet verni a szívem. És lehet, hogy valamicskét megszorítottam barátom kezét.

-      Ú… Bocsi. – Mondtam elég szánalmas fejet vágva hozzá.

-      Semmi.  Nem fájt. De látom, izgulsz. – Hú… Ha tudnád miért… Gondoltam magamba. Mert Gray és az én csókom eléggé Szappanoperába illő lenne. Szeretlek. Én is… Lyonnal soha se volt ilyen Szappanoperás jelenetünk. Na, jó talán a fél órával ezelőtti kicsit az volt. De nem is tudom… a mi kapcsolatunk más. Sokkal… Érettebb talán. Nagyon- nagyon szeretem. Hiszen megmentette az életem. És törődik, véd és félt. Annyira, de nagyon…

-      Hé! Lucy! – Ébresztet fel a gondolatmenetből. – Itt vagyunk már csak pár perc… - Kicsit megszorítottam a kezét, de ő csak mosolygott. De most veszem csak észre, hogy tényleg minden kezd ismerőssé válni. És látom már a Céhem a Fairy Tailt! Mintha csak pár nap max. egy hét telt volna el. Mindenki annyira hiányzott. És már csak pár lépés.

-      Jól vagy? – kérdezte fura és az aggódó kép keverékével Lyon.

-      Ja, csak nosztalgiázok. – mondtam mosolyogva. Ő is elmosolyodott. Bár ő kilépett a saját céhéből, ha szeretné, beléphetne ide. Remélem ezt ő is így gondolja. Na, mindegy majd meglátjuk, mit hoz az élet… és elérkezett az a pillanat, amikor be kell lépnem az ajtón…

-      Mehet? – Kérdeztem. – Igazából ezt nem akartam hangosan kérdezni…

-      Oké… - mosolygott majd homlokon puszilt. – Na, gyere, menjünk. – Sokat változtam az évek során. Leginkább belülről… Kívülről ugyan annak a kis lánynak nézek ki. Belülről már kicsit komolyabb vagyok. De csak kicsivel.

Be kell lépnem az ajtón. És egyik kezemet a kilincsre tettem. Mert ugye a másikat valaki fogta. Lenyomom a kilincset és közben a pulzusom egyre csak emelkedik, majd végül kinyitom az ajtót. Meghallom a nagy ricsajt és minden (De tényleg minden.) félelmem elszállt! Jó magasra! Egyszer csak valaki elkiáltja a nevem. Már tudom is hogy ki az. Levi!

-      Lucy! – ugrott a nyakamba. Kicsi kellett hozzá hogy hátra essek. A kezem, amelyik nem volt szabad az elszakadt Lyontól. Ő meg persze csak mosolygott. Haha, jó neki. – Azt hittük már vissza se jössz! Annyira hirtelen… - gondolom ekkor eset le neki, hogy nem egyedül jöttem be. – Ö… Ö… Öm… szia, Levi vagyok… - totál elpirult. De ekkor már volt nem kis néző közönségünk.

-      Szia, Lyon vagyok. Lucy barátja. – mosolygott eléggé kedvesen Lyon. De álljunk csak meg. Barátja… hmm… Eszembe se jutott volna, hogy ilyen jól hangzik. „ Szia, Lyon vagyok. Lucy barátja…” Hmm… na, jó térjünk vissza. Lyon mellé álltam majd megfogtam a kezét.

-      Natsu, Erza, Juvia, Happy, Wendy, Charle hol vannak? – kérdeztem. Hopp egyet kihagytam. – És Gray?

-      Küldetésről jönnek haza elvileg holnap érnek… Bár lehet, hogy még ma ismered Erza vezetési szokásait… - Forgatta a szemét Kana majd oda mentem hozzá és megöleltem. Furcsa, de viszonozta. És ekkor a többieknek is köszöntem mindenkinek bemutattam Lyont, mint a Barátomat. Háá… Annyira jó kimondani. Mindenki annyira hiányzott, de erre csak most jöttem rá igazán. De a csapatomon kívül hiányzott még valaki, aki igen fontos volt számomra. A Mester.

-      Mira! – ordítottam Mírához, aki úgy is alig hallotta pedig 1 méterre voltunk egymástól.

-      Igen?

-      Hol van a Mester?

-      Mögötted! – Hallottam azt a hangot, ami már igazán hiányzott nekem. Mira meg csak mosolygott. Gondolom az arcomon, mert belülről sokkot kaptam. Régebben már sikítottam volna, de most valahogy ez olyan kellemes meglepetés volt.

-      Mester! – kiáltottam fel.

-      Szia Lucy! – Mindenki elcsendesedett. – Üdv Itthon!

-      Hazatértem! – Mosolyogtam és egy könny csordult végig az arcomon, amit nagy meglepetésemre Lyon törölt le.

-      Igaza van a barátodnak! – szólt a Mester. – Ilyenkor nem szabad sírni! – És ha lehetne, egy picit halkabban ricsajozzatok!

-      Igen is Mester! – Kiáltotta mindenki. És jé! Tényleg halkabbak kezdtek lenni. Oda ültem Lyon ölébe és beszélgettem Levivel és Gazillel, akikről kiderült, hogy amióta elmentem járnak. Hű… Jó tudni. Még beszélgettem volna velük, az igen kényelmes fotelembe (Lyon ) Amikor kicsapódott az ajtó és megjelent Erza! Kicsattantam a boldogságtól és szép sorba megjött mindenki. Natsu totál rosszul nézet ki. Gondolom Erza miatt. Szegény még egy biciklin is rosszul lesz. Na, most képzeljétek el hogy egy 300 Km/h 

juvia-szep-ruhaba.jpg

   sebességgel menő szekeren kellett kibírnia. Happy totál boldogan mellette ment Charle picit komolyabban. Natsu mögött volt Wendy utána pedig Juvia és Gray Kézen fogva. Fölálltam Lyonról és szaladtam Erzához akin megjelent egy kis pír és megölelt. Annyira hiányzott. Aztán elengedtem és együtt nevettünk össze. Majd Natsura és szállt egy kis mosoly és megölelt. A szemem sarkából láttam Lyon kicsit kezd féltékeny lenni. Aztán Wendy odarohant hozzám Happyvel együtt és kiszorították belőlem a maradék levegőt majd Juvia következett, aki szintén odarohant hozzám? Nagyon szép volt. Megölelt, el se hiszem, hogy megölelt, de ő is nagyon- nagyon hiányzott. Úgy tűnik mind a ketten felhagytunk úgy nagyjából a gyerekes viselkedéssel. Majd szép lassan elkezdet hozzánk sétálni Lyon, de egyszer csak lefagyott. (Nem, ezt nem Jég Mágusos Poénnak szántam.) Aztán rá néztem Grayre ő szint úgy és egymásra meredtek. Azt hiszem, ismerik egymást. Oda sétáltam Lyonhoz.

-      Te is mered Grayt?

-      Aha…

-      Mégis honnan? Ha nem veszed tolakodásnak. – kérdeztem tőle.

-      Ő volt a mesteremnek a másik tanítványa. Egy szóval majd nem olyanok vagyunk, mint a mostoha testvérek. – itt elsütötte azt az ellenállhatatlan mosolyát. – De amióta Ur meghalt.  – Itt egy kicsit elkomorodott. – Nem láttam. – Istenem te jó ég! Ezt is nekem kellett kifognom.

-      Igaz ez? – fordult Juvia Gray felé Gray igen lassan bólintott.

-      Jesszus. – Engedtem ki a számon és ledobtam magam a legközelebbi fotelba.

-      Na, jó… - mondta Gray. – Szia, Lyon! – És erőltetett magára egy olyan üdv a társaságunkba mosolyt. – És szia Lucy! – Itt egy kicsit csalódottabb fejet vágott. Valahogy sejtem miért. – Ti most együtt vagytok?

-      Igen. – mosolyogtam majd felálltam és Lyon mellé léptem, aki már túllépett a sokkon és rám mosolygott. – Lassacskán másfél éve…

-      Mi csak 1 éve. – mosolygott Juvia.

-      Álljunk csak meg! – Kiállott Natsu. – Ha te Lyon, Gray tanárától tanultál akkor te is Jég Mágus vagy?

-      Igen. – Mondta Lyon.

-      De te nem vagy olyan veszélyesen hülye, mint az ott? És ugye nem szoktál minden 3. perc ben levetkőzni.

-      1. Hé! – Szólt közbe Gray. – 2. Miről bessz… Aha értem. - Nézetvégig a ruházatán Gray.

-      Azért néha vele is megtörténik kb. 1 héten egyszer. – Mosolyogtam és néztem végig Lyonon, akin most is teljes volt ruházat.

10 perc után már mindenki feloldódott. De megígértettem Lyonnal, hogy majd mesél nekem a Grayel eltöltött közös évekről. Ekkor már megint valaki kinyitotta az ajtót. Az illető bejött és Lyon meglátta és tágra nyílt szemekkel ez kiáltotta:

-      Apa!

-      Lyon te meg hogy kerülsz ide??? – Kérdezte…

 
 

Folytatása következik:

 

 

2013. 08.31. –én!
 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.