Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


6. Fejezet - A végén csakis meglepődök...

2013.09.12

 6. Fejezet

A Végén csakis meglepődök…
 

Olyan jó volt Wendyvel beszélgetni. Nem is gondoltam volna soha hogy így hiányozhat. Ilyen gondolatok suhantak át a fejembe miközben sétáltunk.

-      Lucy? – hallottam egy igen kedves hangot.

-      Igen? – kérdeztem a nevemen szólítótól, azaz Wendytől.

-      Miért lettél ilyen felnőttes? – kérdezte. Igazából ere még magam se tudom a választ. Az idővel az emberek megkomolyodnak akár szeretnék akár nem. Vannak kivételek… Itt most perpillanat Natsu jutott az eszembe. Ő sohase fog megváltozni. Mindig az a játékos „kis” gyerek lesz. De visszatérve a kérdéshez még pontosan magam se tudom. Mi lenne itt a válasz? Miért lettem felnőttes. A válasz, ha jól belegondolok egyszerű végül is, mert nem akartam gyerek maradni. De miért nem? Talán mert messze voltak tőlem? Vagy, mert meghaltak a szüleim? Talán a legutolsó. Igen, ez a válasz. Mert a szüleimet akartam boldoggá tenni, ha néznek rám, lássák, hogy milyen

-      … boldog és érett vagyok… - mondtam neki el ezt az igazán szép mondatot. Igaz lehet, hogy csak nekem szép. De nekem igen is az. Boldoggá akartam tenni a szüleimet ennyi és kész.

-      Jaj… Nem is tudtam. Bocsánat, csak olyan fura hogy nem szoktál idétlenül vigyorogni. – Itt elkezdtem nevetni…

-      Sajnálom, de azaz egy dolog, amit most már képtelen vagyok megtenni. – nevettem tovább. Lyon, aki eddig csak mögöttünk sétált elkapta hátulról a kezem és visszahúzott. Abban a pillanatban mivel eddig nem nagyon figyeltem Lyonra egy elég nagyot sikítottam.

-      Hé! Nyugi csak én vagyok… - mondta mosolyogva Lyon.

-      Hú… Lyon nagyon megijesztettél Lucyt és engem is! – mondta levegő után kapkodva szegény Wendy.

-      Gondoltam, hogy ez lesz. – nevetett fel egyet Lyon és itt már Wendyből és belőlem is kitört a nevetés.

-      Akkor se ijessz meg másokat! – csattantam fel.

-      Jól van, na. – mosolygott Lyon majd magához húzott és…

-      NE! Létszi ne előttem csináljátok!!!! – kiáltott fel Wendy.

-      Mi a baja? - kérdezte tőlem Lyon. Közel hajoltam a füléhez és halkan odasúgtam neki.

-      Szerelmes. – súgtam majd visszatértem elé.

-      Ugye nem fogod azt mondani, hogy te is ilyen voltál.

-      Nem igazad van én rosszabb voltam. – mondtam nevetve és persze cinikusan. Lyon megrázta a fejét. Majd odament Wendyhez.

-      Hé… - mondta nyugtatóan, hogy szinte én is megnyugodtam… - Nyugi, nem fogunk csókolózni. – Wendy szippantott egyet a levegőből. Nem is vettem észre hogy sír. Letörölte Lyon a könnyeit. – Jó? – Most egy kicsit féltékeny vagyok…

-      Oké. – szippantott még egyet Wendy.

-      Na, gyere. – és felvette Lyon a kezébe. Jajj… Olyan felnőttesen viselkedett… és annyira szeretem. Tökre úgy kezelte Wendyt mintha a lánya lenne. Wendy ráhajtotta a fejét Lyon vállára és egy kicsi könnycsepp még lefolyt az arcán aztán kicsit jobban érezte magát, ez onnan látszott, hogy néha- néha mosolyog. Lyon cipelte egy darabig, aztán amikor már lehetett látni a céhet letette.

-      Na, jobban vagy? – kérdezte tőle Lyon.

-      Igen, és sajnálom. – mondta.

-      Ugyan mit? – kérdezte Lyon, de amikor kapta volna a választ a kérdésre újra megszólalt. – Nem kell semmit sem. – mosolygott.

-      Köszönöm, hogy elhoztál idáig! – mondta Wendy.

-      Á… Szóra se érdemes. – válaszolt Lyon. – Viszont előre mehetnél, mert nem akarok csak úgy egy váratlan pillanatba feltűnni. Előre mehetnél és szólhatnál a többieknek, hogy kb. 2 perc és itt lesznek. Megtennéd?

-      Persze! – kiáltott Wendy és már itt se volt.

-      Nem is tudtam, hogy ilyen jó szíved van. – léptem Lyon mellé mosolyogva.

-      Mért ne lenne az? – jogos kérdés.

-      Nem úgy értettem. Tudtam, hogy nagy szíved van dehogy ekkora. – Mosolyogtam. – Olyan kedves volt tőled ez.

-      Ja… - fogta meg a kezem Lyon.  – Láttam milyen ámulattal néztél. Miért?

-      Mert úgy viselkedtél Wendyvel mintha a lányod lenne. – miközben mondtam egyre jobban pirultam el. Erre ő mit csinál? Felkapott a derekamnál fogva és a szemembe nézett mitől már kezdett úgy kinézni fejem, mint egy hatalmas cseresznye.

-      Majd ha egyszer egy lányunk lesz, akkor majd 10- szer jobban oda fogok rá figyelni. Jó? – mosolyodott el hirtelen.

-      Jó. - Mondtam. - De azért tegyél le.

-      Jó. – és végre a biztonságos talajt érezhettem a lábam alatt – na de menjünk, mert kb. van egy percünk odaérni. – mosolyodtam el.

-      Na, akkor ne beszélj, hanem lépkedj!

-      Oké! – nevettem el. kb. 2 percig szedtük a lábunkat és odaértünk.

-      Ha… - sóhajtottam.

-      Na, gyere. – monda Lyon és azzal kinyitotta az ajtót. Most ránk se hederítettek. Páran köszöntek nekünk. Köztük Wendy, Levi, Gazzille és Mira. leültem a pulthoz Mira elé. Lyon meg valakivel leállt beszélgetni…

-      Szia Mira! – köszöntem oda Mirához.

-      Ó, szia! Lyon? Á… Meg van. – találta meg a szemével.

-      Mi újság? – kérdeztem

-      Á… Csak a szokásos. Kana kiissza az egész készletünket. – nevetett. Erre én is elmosolyodtam.

-      Aha… és semmi pasi?- kérdeztem igazán fura arckifejezéssel…

-      De van… - erre felkaptam a fejem.

-      Mi? Tényleg van? – kérdeztem igen meglepetten.

-      Igen, de ne tudd meg milyen vicces fejet vágsz.

-      A többiek tudnak róla?

-      Hát… Csak Levy.

-      Akkor én is megtudhatnám?

-      Igen, persze de egy feltétellel. Ne mondd…

-      … el senkinek… Tudom – mosolyogtam ő pedig követte a példám.

-      Hát jó! Tudod …… az. – Nem ér nem értettem. Hülye hangoskodó emberek!

-      Kicsoda?

-      Nézd, ott jön le a lépcsőn. – mutatatott a lépcső féle. Oda néztem.

-      Na, ne mond, már hogy…

 

mirajane.jpg

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Következő rész: 2013-10-15
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

^^

(cAitShelTer, 2013.10.26 18:15)

Whááááá *---* nagyonn jóóó <333 kérlek folytasd!!!

Re: ^^

(Szerkesztő.... :), 2013.10.27 21:25)

Okok... :))