Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. Fejezet - Találkozás! Vele!

2013.09.11

 1.   Fejezet

A találkozás. Vele!
 
Na, igen… Most már tudom, hogy a pakolásba ellehet fáradni. Ezzel viszont legalább nem vagyok egyedül a bátyám és anyu is teljesen kikészült. De kész vagyunk és 2 nap és suli! Jó lehet, hogy a világ legbénább tinédzserre vagyok, de tényleg várom. Igazából a sulit várom nem a tanulást. Ezzel Dei is így van. De nem bírja ki azt a hülye 2 napot sem, így áthívta a barátait mára. De jó… Remélem nem olyanok, mint Hidan azzal a förtelmes és perverz vigyorával meg az igazán bő szókincsével… Vagy mint Kakuzu. Háá! Tőle mai napig is rémálmaim vannak. Borzalmasan jóba voltak… na, mindegy, feleltsük el őket! Remélem, jó arcok lesznek! Nagyon szeretem a bátyámat, de fura barátai szoktak lenni. Na, majd meglátjuk…
-      Jajj!!!! Végre készen vagyunk! – nyújtózkodtam a pakolás végeztével. Dei hálálkodó pillantásokat vetett felém.
-      Kösz… Kösz hogy segítettél pakolni.
-      Á! Semmi. – Öleltem meg. – Végül is még mindig tartozok neked, hogy segítettél rávenni anyut arra, hogy ide költözzünk.
-      Hidd el. Ez nekem is jól jött, már kezdtem Kakuzuval álmodni… - Erre elnevettem magam.
-      Ugye az itteni barátaid jobb fejek? Vagy legalábbis normálisak… - Kérdeztem meg.
-      Hidd el ők tényleg normálisak.
-      Ja… Ezt mondtad, amikor bemutattad nekem Kakuzut… - forgattam a szememet.
-      Nem! Komolyan mondom. Ja. És egy óra múlva itt lesznek…- mosolygott.  
-      Kösz! Én meg itt állok egy mamuszba melegítő alsóba és toppba. – néztem végig magamon…
-      Jó- jó! Na, meny és öltözz, át én addig kiviszem a dobozokat. A te részedet is.
-      Oké! Köszi!
Gyorsan felmentem a szobámba. Fehér falai voltak. Elég nagyszoba volt. Ha beléptél az ajtón, akkor szembe találtad magad egy polccal, amin a könyveim vannak, aztán ha elfordultál jobbra, akkor a fallal találtad magad szembe. Ha balra fordultál megláttad a szobát. A szoba jobb oldalán egy ágy vörös takaróval, és fehér párnákkal. Az ágy mellett egy olyan méterrel egy babzsák fotel volt. A babszák fotel mellet pedig az íróasztal. Az író asztal feletti falon pedig az egyik festményem volt. Az íróasztal mellett volt egy ajtó. Az a fürdőszobám ajtaja. Az ajtó mellet pedig egy nagy ruhás szekrény. Gyorsan a ruhásszekrénybe kezdtem kotorászni. Hát… Nem akarok kihívó lenni, mert lehet, hogy az egyik hasonlít Hidanra. Szóval egy térdig érő fehér szoknya nem kihívó. Fölé pedig egy piros ujjatlan egy fekete kardigánnal. Perfekt! Gyorsan berohantam a fürdőbe! Átöltöztem. Ránéztem a kezemen lévő fehér órára. (Még a bátyámtól kaptam tavaly szülinapomra) Fél kettő. Azaz fél óra és itt vannak. Őszintén remélem majd lesz, amelyik normális. Igen a saját korosztályomból soha senki se normális… Mindenki idegbeteg. Az a jó, ha idősebb emberrel jársz, tudod, hogy komolyan gondolja. Én meg mivel fiatalabb vagyok, igazán szeretem. Ennyi. Igen nagyon remélem lesz, aki majd az idősebb posztot beteljesíti. Nagyon remélem. Felvettem a fekete szandálomat és a tükörhöz sétáltam. Belenéztem és magamat láttam (Jééééééééé) Nem olt egy pattanásom se! De jó! Végre nem keserítik meg az életemet! Gyorsan kifésültem vállig érő rózsaszín hajamat és elkezdtem sminkelni. Gyorsan végeztem. Mert nem akartam túlzásba esni. Szemceruza, szempillaspirál, rózsaszín enyhe szemfesték. Nagyjából ennyi. Nem szeretem a rúzst, mert szerintem undorító, ha van valami a számon. (Ellenben Inóval annyi rúzst tesz magára, hogy már kezdek csodálkozni, hogy, tudja mozgatni még a száját.) Elkészültem. 15 perc és jönnek. De jó! Leszaladtam Deihez hogy megkérdezzem, hogy nézek, ki de Dein kívül még volt 2 fiú… Mind a kettejük tekintete rám szegeződött. Ú… Mind a ketten nagyon helyesek. Az egyik tiszta Dei. A hosszú haja miatt, de egyáltalán nem hasonlítottak másba. Fekete szemei akár az éjszaka. Haja ugyan ebben a színben pompázott. Egy magas volt még a bátyámmal. A másik… Jesszus… Azt hiszem bele szerettem. Létezik talán olyan hogy első látásra szerelem. Vörös (A kedvenc színem… Igen. Tényleg az és nem a rózsaszín) haja kicsit hosszabb volt a rövidnél, de pont jó volt. Csoki barna szemei engem néztek. Azt hiszem elpirultam. Mindjárt leesek a lépcsőn. Nem! Nem szabad könnyen megszerezhetőnek látszanom…
-      Ő itt. - fordult felém Dei. – A húgom. Sakura. – Lesétáltam a lépcsőn. Halványan mosolyogtam rájuk.
-      Sziasztok. – majd Deihez fordultam. – Tényleg normálisak. Nem olyanok, mint Hidan és Kakuzu.
-      Jesszus. – Szólalt meg az éjszaka. – Volt szerencséd megismerni Hidant?
-      Igen… Sajnos túl közelről. – mondtam. Igen jártam Hidannal. De sajnos ő nem volt valami kedves velem egyfolytába csókolgatott meg minden. Aztán ami után szakítottunk a bátyám (Én hősöm) megverte. És ennek 2 hete. Nagyjából ennyi, leginkább ezért akartam elmenni és nem csak én, hanem Dei is. Mind a ketten utáltuk Hidant. Mikor visszatértem a gondolataimból észrevettem, hogy a vörös engem figyel kicsit aggódó tekintettel. Juj… Lehet, hogy egy kicsit aggódik. De ez el is szállt, csak a pillanat műve lett volna? Biztos az volt.
-      Ja… - gondolt vissza az esetre a bátyám.
-      Mi történt? – kérdezte a bátyót a vörös.
-      Egy kicsit… Bocsánat nagyon hülye voltam. – válaszoltam a bátyám helyett halvány mosollyal az arcomon.
-      Miért? – szólalt meg az éjszaka. – Mit csinált?
-      Hála istennek semmit. – Válaszolta a bátyó.
-      Igen hála Deinek. Megverte. Amint látjátok a homlokán a sebet. Ezt is Hidan csinálta. – mutattam a homlokán lévő sebre.
-      Csak egy karcolás. De amit neked okozott az nagyobb… - igen a másik ok, amiért nem vettem rövid szoknyát. Mivel egyszer akartam megcsókólni és elmenni vele valami buliba ő fogott egy kést és belém böfte majd 10 cm hosszúan végig húzta a combomon, és most ott a helyébe egy varrás van.
-      Nem igaz csak…
-      Mutasd mit csinált. – szólalt meg a vöri komolyan.
-      Ő… nem szívesen mutatnám meg. – válaszoltam, mert láttam, hogy a bátyám mindjárt kipukkad.
-      Oké… Akkor biztos a combodon van. Gondolom azért vettél hosszú szoknyát. – elég fura arckifejezés vághattam. – Nyugi. A bátyád mesélte, hogy nagyon szeretsz rövid szoknyába lenni. – Itt egy kicsit ledöbbentem.
-      Deidara… Te ilyen dolgokat mesélsz rólam másoknak?  - kérdeztem kicsit dühösen.
-      Nyugi… Csak azt kérdezte, hogy inkább gatyád vagy szoknyát hordasz én meg mondtam, hogy nagyon szereted a rövid szoknyákat szinte mindig abba vagy.
-      Ja… Oké. – mosolyogtam. –És ti is a Konoha Highba jártok? – kérdeztem a bátyám haverjaitól.
-      Jaja. – szólalt meg az éjszaka. – A nevem Uchiha Itachi. – mosolygott és nyújtotta a kezét. Örömmel elfogadtam.
-      Haruno Sakura. – mosolyogtam. – De gondolom tudtad.
-      Igen a bátyád mondta. Meg te is…
-      Én Sabaku no Sasori vagyok. – Nyújtotta a kezét a vörös. Én meg az övét örömmel elfogadtam.
-      Sakura. De már tudod.
-      Ha szabad megkérdeznem hányadikba fogsz járni? – Itt a bátyám kicsit ferdeszemmel nézett Sasorira.
-      Ő… 10 b! – mondtam némi gondolkozás után.
-      Odajár a húgom és az öcsém is…
-      Egy osztályba járnak?
-      Ja… - mondta. – Az öcsém egy zseni így egy osztállyal feljebb került. Bár ikrek… na, mindegy, nagyon bonyolult. Az a lényeg hogy Gaara nem volt érett így maradt még egy évet az oviba… Igaz ikrek. De egyáltalán nem hasonlítanak. Gaara – gondolom így hívják az öccsét. Sabaku no Gaara. – apára hasonlít úgy, mint én. Temari – a húga. Sabaku no Temari. – Tiszta anya így nem hasonlítanak. Bár őket, kettejüket sose néznéd testvéreknek. Annál inkább engem és Gaarát.
-      Eskü… - szólalt meg a bátyám. Végre valahára. Már kezdtem aggódni, hogy némasági fogadalmat tett. – Mint két tojás.
-      Ti se nagyon hasonlítotok… - állapította meg Itachi.
-      Na, ne mond. – mondta a bátyám. – mivel én szőke vagyok ő pedig rózsaszín. – gonoszan néztem a bátyámra.
-      Én így születtem nem tehetek róla. Anyunak a haja rózsaszín így az enyém is az lett.
-      Oké! Bocsi! – itt elnevettem magam.
-      Ti aztán fura testvérek vagytok… - szólalt meg Itachi. – De legalább bírjátok egymást.
-      Miért? Neked van tesód? – kérdeztem.
-      Ja… Sajnos. De szeretem… Ő engem kevésbé. Vigyázz vele. Nem valami rokonszenves. – szólalt meg kicsit unottan Ita. – Tegnap felszedett valami Ino nevezetű lányt… - Itt kikerekedett a szemem, de nem csak nekem, hanem Deinek is.
-      MI? – kérdeztük egyszerre.
-      Mi van? – szólalt meg Ita. – Ismeritek?
-      Ja, volt szerencsém… - mondta unottan Dei.
-      Ne is foglalkozz vele. Régi ügy. A legjobb barátnőm. Yamanaka Ino.
-      Ja, tényleg úgy hívták!
-      Mind a ketten 10 b –bejárnak… - De jó… Ino nem volt hajlandó elmondani, hogy hova fog járni melyik osztályba. De jó hogy vele leszek egy osztályba…
-      És ti? A bátyám osztályába fogtok járni? A 11 b-be?
-      Igen elvileg mind a hárman egy osztályba leszünk. – jelentette ki boldogan Ita. A vörös meg se szólalt, leginkább a falnak dőlve nézett minket.
-      És ti mit szoktatok csinálni szabad időtökbe? Mert elvileg mindenkinek kell csinálni valamit szabad időben…
-      Én festek. Ő pedig farag. – biccentet Sasori felé. Amúgy én is festek. De jó… Azt hittem már csak én festek…
-      Én is festek! – mosolyogtam. – Dei pedig rajzol…
-      Az tök jó akkor, ha jó vagy lehet, hogy egy csoportba fogunk járni!
-      Ja, lehet! Megmutassam az egyik festményem? – kérdeztem tőle. Már elég régóta meg akartam mutatni valakinek.
-      Ja ha megmutatnád, az jó lenne. Hol van?
-      A szobámba. – válaszoltam.
-      Ja, akkor mennyünk! – ennél a mondatnál a bátyám szeme majdnem kiesett a helyéről…
-      Akkor mindjárt jövünk egy 5 perc. Nyugi Dei, csak a festményt mutatom meg. – mondtam nyugtatás képpen.
Elindultunk a szobám felé fel a lépcsőn, a folyosón az utolsó szoba. Beléptünk a szobába.
-      Neked aztán nagy szobád van. Az egy ajtó? – kérdezte ámulattal.
-      Nyugi csak a fürdő.
-      Ó… Szóval külön fürdőtök van. – bólintottam.
-      Na, nézd, ott van. -  Mutattam a képre, ami az asztalom felett volt.
-      Wow! Nagyon jó! Tuti hogy egyből beraknak a művészek csoportjába. Az a legmagasabb csoport ott vagyok én is.
-      Köszi! – mosolyogtam. – Na, mennyünk mielőtt a bátyám mindenféle hülyeséget beképzelne magának.
-      Nagyon szerethet a bátyád.
-      Ja. Én is szeretem őt. – mosolyogtam.
Elindultunk lefelé a lépcsőn én mentem elől. Nagy ámulatomra haza jött anyu… (Bocsi hogy elfelejtettem mondani, de miközben öltöztem anyu elment vásárolni.) De nem ez a lényeg, hanem nem egyedül hanem Inóval. Gyorsan lerohantam barátnőmet, aki nem volt egyedül… Egy mini Itachival volt. Gondolom. Ő Itachi öccse. Mindegy, oda rohantam a barátnőmhöz, akit egy egész hete nem láttam. 
-      Szia Ino! – kiáltottam az ölelés közben.
-      Szia Saku! – mosolygott miután elengedtem. Szegény Ita azt se tudta, hogy miért rohanok olyan gyorsan.  – Sziasztok. Dei, Ita. – bólintott a megemlített személyek felé. – Saku ő itt a barátom Uchiha Sasuke.
-      Szia. – mosolygott a mini éjszaka. – De gondolom a bátyám már mesélt rólam.
-      Igen volt rólad szó. – mosolyogtam. Ő meg visszamosolygott. – Ino. – léptem barátnőm elé. – Elfelejtetted megemlíteni, hogy 10. b – de fogsz járni!
-      Uppsz… Bocsi… De várj akkor! – bólintottam. – De jó! Na, mi megyünk is. Csak beugrottunk.
-      Oké! Sziasztok! – Azon gondolkoztam, hogy hol lehet Sasori… Mert én nem nagyon látom. Közbe Ino és mini éjszaka is elment. Anyu a konyhába főz…
-      Deidara! – szólalt meg Itachi.
-      Hmm? – Igen ez is az értelmes válaszok közé tartozik a bátyámnál…
-      Hova tűnt Sasori?
-      Elment… Amikor felmentetek. Azt mondta hogy ha keresnétek mondjam meg hogy elment moziba. Asszem a barátnőjével. – Mi? Barátnője van… Én egy kész romhalmaz vagyok… Most komolyan miben reménykedtem hogy majd odafog futni hozzám hogy Sakura szeretlek!! vagy mi? Ha… Nem mindegy, nem fogok rajta fönn akadni… Hiszen nem lehetek belé szerelmes. Végül is ki szeretne meg egy ilyen lányt mit én…
-      Na én felmentem a szobámba. – mondtam, és közbe próbáltam vidám lenni. – Mert még csomó dolgot kell elintéznem a sulival kapcsolatosan.
-      Oké. Szerintem akkor én is megyek. – mondta Ita.
-      Csá! – pacsizott össze a bátyámmal. Mármint gondolom mert csak hallottam őket, mert már fent voltam a lépcső tetején.
Elindultam fel a szobámba… Csak én lehetek ilyen szerencsétlen nem? Csak én szerethetek bele egy olyan fiúba mint ő. Na mindegy. Még tanulnom is kell. hátha közbe elfelejtem…
 
 
 Következő rész: 2013-09-15
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.