Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


12. Fejezet - Délután... Talán...

2014.01.24

 12. Fejezet

Délután… Talán…

 

Egész Ofő órán az unalom kerülgettetett. Megkaptuk az ellenőrzőket, beszélgettünk, átnéztük a tankönyveket hogy mindegyik meg van-e, meg hasonlókat. Viszont unalmamba legalább volt időm gondolkodni… Gaaráról, aki ugye bár azt mondta nekem, hogy a barátom marad, remélem, betartja a szavát, és Sasoriról akit még mindig nem értek… Mi a jó francért volt Karinnal? És mégis mióta? Persze felmerültek bennem azok a kérdések is, hogy miért gondolkodom én Sasorin? Hiszen ő Karint választotta, amit én még mindig nem értek. Ennyire félre vezette volna Karin? Vagy talán tényleg tetszik neki? Csak én foghatom ki a legrosszabb fiút nem? Miért van az, hogy Inónak minden sikerül nekem meg semmi? Nagyjából ezek a kérdések halmozódtak fel bennem az óra végére.

- Na, hát akkor remélem mindenki ért mindent. – törte meg gondolkodásomat Kakashi hangja. – További szép délutánt és jó iskolakezdést kívánok. Ha valami baj van, a tanáriba megtaláltok. – mondta és azzal kiment a teremből. Kiment a teremből… kiment… Egyszóval vége van a sulinak! És ez azt jelenti, hogy megehetem a szendvicsem. Kicsomagoltam a fóliából és beleharaptam… Hát azt az íz kombinációt, amit éreztem nem lehet kifejezni szavakkal. Isteni volt, de talán még annál is finomabb volt. Puha volt a kenyér és a széle még ropogott. A sajt füstölt sajt volt és fantasztikusan finom… a sonka pedig… fantasztikus volt! Á… Minden nap ilyet fogok venni.

- Sakura? – Az ember, aki kérdezte kb. 1 cm-re volt az arcomtól és mit ne mondjak a hirtelen hangtól meg is ijedtem és ennek az lett a vége, hogy hátra dőltem és a túlságosan nagy lendülettől székestül estem hátra. Ijedségtől még sikítottam is.
Sikítás… Egy csattanás… és az én igen meglepett fejem…
Kb. ezeket láthatták az osztálytársaim. Saival találtam magam szembe. – Ő… - motyogott. – Nem akartalak megijeszteni.

- Pedig sikerült. – mondtam szemrehányóan. A szendvicset, ami a kezembe volt, mert, hogy tudod, mikor hagynám, hogy Pein pénze kárba vesszen, leraktam az asztalra. Majd szépen lassan feltápászkodtam. Eléggé érdekes volt, hogy halál csönd van. Körülnéztem és mindenki ijedt arccal engem figyel. – Nem történt semmi csak hátra estem. – mondtam nevetve fej fölé tett kezekkel, erre a többiek feloldódtak. Huh…

- Bocsi… Még egyszer. – Mondta szánakozva és közben pedig vakarta a tarkóját.

- Semmi csak ne gyere ennyire közel hozzám. Nekem is van személyes terem. – a mondtat közben felállítottam a széket és lehuppantam. Sóhajtottam és Saira néztem. – Mit szeretnél?

- Hát… Információkat rólad. – Mi van??? – Ino már elmondta az összes kérdésemre a választ. – Igazán érdekes fejet vághattam.

- Válaszolj neki addig úgy se hagy békén. – mondta nagy bölcsen Kiba aki éppen felém tartott. – Na, ez eléggé érdekes lesz… - monda suttogva magának, de tökéletesen értettem.

- Mondjad. – irányítottam a mondatot Saihoz.

- Jó első kérdés… Mi a kedvenc színed?

- Vörös. – mondtam gondolkozás nélkül. Ő meg lejegyzetelte a kis jegyzet füzetébe.

- Kedvenc szám?

- Tizenhat.

- Kedvenc zöldség és gyümölcs?

- Ö… Répa és mangó. – Hogy lehet ilyen kérdéseket feltenni?

- Van olyan, akit utálsz?

- Van. – mondtam.

- Ki? – kérdezte.

- Te. – mondtam halál komolyan. Persze csak viccnek szántam. Kiba lesett a székről, amin mellesleg eddig ült, és röhögve fetrengett a földön.

- Ú-… r… Isten… - röhögött és közben pedig a hasát fogta. – Á… Sakura… Ez fájt… - Elmosolyodtam és Saira néztem, akinek tekintete olyan volt, mint aki most rögtön elájul.

- Nyugi! Vicc volt! Nehogy elájulj! – mondtam neki már- már betegesen fehér volt.

- Sakura. – válaszolt, mérgesen? – Utálom a vicceket. – mondta olyan komoly tekintettel, hogy azt hittem megint leesek a székről.

- Bo-… Bocsi! – kértem tőle bocsánatot akadozva. – Ígérem, nem fordul elő többet! – magam elé emeltem a kezeimet.

- Jó… - mondta mosolyogva. – Folytathatjuk?

- Pe… Persze.

 

Mikor Sai az utolsó kérdést készült feltenni mikor hangos röhögést hallottam az ajtó felől. Mikor a 4 tagú banda becsörtetett a terembe csönd lett. Itachi, Dei, Pein és egy kék hajú lány éppen valami nagyon viccesen nevettek, amikor észrevették, hogy mindenki őket figyeli.

- Saku! – mondta harsányan a bátyám. – Gyorsan pakolj össze! Megyünk! – Igen! Végre… Há… Gyorsan bedobáltam a cuccaim a kis táskába és a hátamra vettem majd megfogtam a fehér szatyrot, amibe a könyveim voltak a másik kezembe pedig a szendvicsemet.

- Mehetünk. – mondtam mosolyogva és elindultam feléjük.

- Sakura várj! – kiáltotta Sai. – Van laptopod?

- Van. – ordítottam vissza majd a szememet forgatva a bátyámék társaságával elindultam kifele. – Sziasztok. – köszöntem el mosolyogva a többiektől. Biztos válaszoltak, de már nem nagyon érdekelt.

- Mizu Saku? – kérdezte közben pedig fél karral átölelt.

- Semmi különös… - válaszoltam nagy mosollyal az arcomon. Ja… Semmi mi? Milyen kis hazudós vagyok.

- Nem is köszönsz a többieknek? Milyen illemre tanítottalak én téged? – kérdezte a bátyám mű szigorúsággal az arcán, azonban el kell ismernem tényleg nem köszöntem.

- Semmilyenre… - mondtam őszintén. – De tényleg bocsi nem is köszöntem. Sziasztok. – néztem a többiekre. Kíváncsi lennék, hogy milyen Pein barátnője, mert feltételezem a kék hajú lány a barátnője.

- Ti még nem is ismeritek egymást… - mondta elgondolkodva Dei. Azonban Pein félbe szakította.

- De már találkoztunk. – mondta Pein mosolyogva. A bátyám felvonta a szemöldökét.

- Tényleg? Mikor?

- Szünetbe. Te hallod nem adsz a húgodnak pénzt, hogy kaját vehessen magának? Szegénynek nem volt pénze még egy cukorkára sem. De én, mint fogadott bátyja vettem neki.

- Nem az én dolgom kunyizni anyutól neki is. – mondta a bátyám. Kösz… - De amúgy, köszi hogy vettél neki visszaadom. – folytatta az édes bátyám. Kedves tőle.

- Nem kell. – lendítette meg a kezét. – Amúgy Sakura te még nem is ismered a barátnőmet. – mutatott a baloldalán lévő lányra. – Konan ő Sakura, Sakura Konan.

- Szia. – mosolygott kedvesen.

- Szia. – intettem, mosollyal a képemen.

- Saku. – szólított meg a bátyám. – Figyelj, átjönnek, aztán elmegyünk pizzériába, oké? – bólintottam.

Elbaktattunk hozzánk, közben sokat nevettem leginkább azon, hogy Pein, a bátyám és Itachi egyfolytában egymást oltogatták. Konanról pedig az első benyomásom az, hogy jó fej, vicces, kedves és szép. J
Út közbe pedig megettem a szendvicsem. Isteni volt.

Miután beléptünk a házba nagy meglepetésünkre itthon volt anyu. Általában este 9 fele szokott hazajönni, így ez egy igazán nagy meglepetés volt.

- Ó… - szólalt meg Anyu, gondolom, megszámolta hányan vagyunk. Mindig ezt csinálja. – Sziasztok, gyertek beljebb!

- Csókolom. – kiáltották duóba Itachi és Pein.

- Csókolom. – mondta tőlük külön és halkabban Konan.

- Anyu figyelj, csak beugrottunk letesszük a cuccokat és elmegyünk pizzázni, oké?

- Persze, nyugodtan menjetek, csak gyertek vissza 5 előtt oké? – a bátyámmal totálisan egyszerre bólintottunk. Levettem a cipőmet és elkértem Dei cuccát és berohantam vele a házba. Lepakoltam őket a kanapéra és köszöntem Anyunak cipőhúzás közben. Addig a többiek beszélgettek.

- Kész vagyok. – mondtam pizzázásra készen.

- Akkor mehetünk. – mondta a bátyám megjátszva a vezető szerepét.

– Szia, Anya! – mondtam ugyanakkor, mint a bátyám

- Csókolom. – köszöntek el a többiek is.

Miután kiléptünk a kapun Itachi egyszer kétszer még beoltotta a bátyámat, amin szétröhögtem magam.

- Amúgy Sasori miért nem jött? – kérdezte kicsit komolyra véve a figurát Ita. Pardon Itachi.

- Nem tom’. – mondta a bátyám. – Azt mondta nincsen kedve. Meg hogy programja van. – ja… Biztos Karinnal.

- Mi van? – lökött meg Itachi akinek mondanom se kell újabb szívatás járt a fejébe, aminek én leszek az áldozata. – Szomorú vagy, hogy nem jött el? Hiányzik? – kérdezte gúnyosan, persze látszott rajta hogy csak viccnek szánja.

- Dehogy is… - mondtam kicsit elvörösödve. – Fúj… - próbáltam undorodva nézni.

- Ja persze… - rötyögött ( xD ) tovább. Haha… Mit ne mondjak nagyon vicces.

- Amúgy itt hol van pizzéria? – tereltem a témát.

- Nézd, ott ahol ki van írva giga nagy betűkkel, hogy pizzéria. – mutatott egy táblára ahova ez volt írva: PIZZÉRIA
Logikus...

- Ja, oké… - mondtam mosolyogva.

Kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki ebből a délutáni programból…

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.