Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


13. Fejezet - Szép kis nap... Part 1

2014.03.09

 13. Fejezet

Szép kis nap… Part 1

 

Futottunk…

Hatalmas léptekkel rohantam a házunk felé, Deidarával együtt, aki vagy hat méterrel előttem járt. Pff… Mázlista, hogy neki kegyetlenebb Tesi tanára volt, mint nekem, aki minden óra első húsz percében futatta szerencsétleneket.

Az utcánk sarkához érve Dei bevárt és jót röhögött szerencsétlen ábrázatomon, majd megtörölte a homlokát és elindultunk a kapu felé. Nem váltottunk egymással egy árva szót sem, mert nem volt elég erőnk hozzá. Ja! Hogy miért is rohantunk? Ez egy szép történet…

 

Két teljes órával ezelőtt…

 

Igen hangos társaságunk megérkezett a pizzéria ajtójához. Éppen azon röhögtünk, hogy Pein azt mondta Deinek, hogy üljön tőle és Itachitól a lehető, legmesszebb mert a végén azt fogják hinni róluk, hogy ferde hajlamúak. Erre az igen kedves mondatra válaszolva a bátyám egy jó nagy taslit levágott a mellette álldogáló Peinnek, aki a csattanás után mosolyogva megdörzsölte a tarkóját egy „Oké ezt megérdemeltem…” elsuttogása után. Én egy darabig ledermedten álltam, majd belőlem is kicsattant a röhögés csak úgy, mint a kis csapatunk többi tagjából.

Miután elsőként abbahagytam a röhögést, ránéztem Konanra aki Pein mellkasára döntötte a fejét és úgy nevetett. (Pein a fejét fogta, ami mellesleg már vörös volt. J) Nagyon szép párt alkottak, ez kész tény! Konan gyönyörű volt Pein helyes. Mind a ketten kedvesek és mosolyogósak voltak. Egyszóval egymásnak teremtette őket az ég. Bár csak nekem is lenne egy ilyen „lovagom”… Aki nem smárol előttem le egy lányt! Vagy éppen nem játssza a nagy menőt. Hogy őszinte legyek nem tudom, mit érzek Sasori iránt… Kavarognak bennem az érzések. Egyszer utálom, máskor pedig szeretem. Egyszer a pokolba kívánom máskor magam mellé. Sasori… Ha meghallom ezt a nevet a kezem remegni kezd, a szívem gyorsan dobog és arcom kipirul. De miért? Miét rajongok ennyire egy fiú iránt, aki irántam semmit sem érez? Jár egy lánnyal! Aki mellesleg Karin! Mind ezek tetejébe előttem csókolta, meg ami számomra elég bizonyíték arra, hogy nem szeret. De akkor miért? Miért vagyok képes még mindig rá gondolni? Hogy a jó istenbe tudtam belé szeretni két nap alatt? Hogy tudtam szerelmes lenni egy bunkóba? Miért? Miért én fogom ki magamnak a legelérhetetlenebb fiút? Mi van velem?

- Saku! Hahó! – láttam magam előtt egy tenyeret föl és fel mozogni. Az öt ujjhoz hozzákapcsolt tenyér tulajdonosa nem volt más, mint testem és vérem. Vagyis Dei. – Minden oké? Kicsit elgondolkodtál… - röhögött egy jót értetlen fejemen.

- Én? – néztem körbe kómásan három vagy négy pillantás után. – Én ugyan nem… - mondtam már egész határozottan egy mosollyal felfestve a képemen.

- Ja. Akkor üdvözlöm, én egy liba vagyok. – nyújtotta felém a kezét az eddig csöndben lévő Itachi.

- Én Sakura. – mondtam fülig érő vigyorral és elfogadtam felém nyújtott kezét. Pár szót még hülyültünk Itachival majd elindultunk öten be az igazán takaros Pizzériába.

Olyan kis szeretett teljes volt ez a kis házikó, hogy az ember nem bírta volna ki, hogy ne sétáljon be. Na és azok a csodálatos illatok, amik körül vették az épületet… hm… a falai halvány sárgák voltak és élénkpiros tetőcserepek virítottak a tetején. Ablakai alatt piros muskátlik illatoztak. (Milyen kár hogy nem éreztem az illatukat, Konan szerint igen kellemes illatuk volt. Igen, Konannal külön akcióba kezdtünk és odamentünk egy ablak elé ahol éppen egy család ette a pizzáját és elkezdtük előttük szagolgatni a virágokat.) Miután beléptem fehér ajtaján igazán nagy meglepetés ért. Az a kis házikó nem is annyira kicsike. Sőt. Óriási.

- Wow. – ámuldoztam. – Nem hittem volna, hogy ilyen nagy. – Pein és Itachi egyszerre nevették el magukat.

- Sakura. – mosolygott rám kedvesen Konan. – Van még egy kétszer ekkora földszint is a föld alatt. – Na, erre pedig végképp nem számítottam volna. Totálisan az volt az első benyomásom hogy kicsi ez az étterem, de úgy látszik tévedtem. Mint Sasorinál.

Ezt nem hiszem el! Már megint kezdem! Sasori, Sasori és Sasori! Miért kötök mindent hozzá? Elegem van. Miért vallom be saját magamnak, hogy tényleg tetszik? De nekem nem! Mert egy ocsmány féreg, aki a sárba tiporja mások érzéseit, átgázol rajtuk. Most miért jár megint a fejem rajta? Már megint miért gondolkozom rajta ennyit? Az első ok, amiért nem kellene szeretnem az, hogy ő bizony semmit sem tett közeledés képpen csak megcsókolt. Értitek csak úgy. Poénból, mert nem volt más dolga, mert, hogy ő olyan laza hogy bármit megtehet és elérhet bármilyen lányt! Hát engem most már nem! A második ok pedig az, hogy ő is beleesett annak a banyának a csapdájába ahonnan én ugyan ki nem mentem. Karin egy álnok kígyó, akinek csak a menőség a lényeg. Ja, el ne felejtsem és az, hogy az iskola legmenőbb pasiját a markában tartsa ezzel kivívva magának a legmenőbb csaj címet. Amit természetesen nem mindenki gondol így. Példára itt vagyunk én és a bátyám.

De azért legbelül mégis irigykedem rá. Azért mert Sasori érzelmesen csókolta meg engem pedig csak úgy spontán. Mármint én nem éreztem semmi különöset, amivel elkápráztatott volna. Fájt. Nagyon fájt, hogy nem is tartóztatta vissza az érzéseit Karinnal szemben, amikor ott voltam. De várjunk csak! Miért tette volna? Ki vagyok én neki, amiért ezt kellett volna tennie? Senkije. Azt tesz előttem, amit akar. Én ebbe nem szólhatok bele, mert az ő dolga. De mégis motoszkál bennem egy csalódás szerűség. Azt a keserű ízt nem tudom kifejezni, amit abban a pillanatban éreztem. Minden reményem ami Sasori és az én közös kapcsolatunkba fektetett szertefoszlott egy pillanat alatt és helyette sötét és nyomorú elkeseredettség vette át a helyet a szívemben. De már megint min elmélkedek? Abba kéne hagynom a gyerekes ábrándozással, mert csak nekem lesz rossz.   

Mire észbe kaptam már lent a földszinten üldögéltünk és a többiek valami egész vicces dologról beszélhettek, mert csak úgy zengett tőlük a helyiség.

- Úr… h… is-… then… - fuldoklott szó szerint Itachi, Pein pedig nagy bőszen belekortyolt a vízbe, de amint meghallotta azt, amit a bátyám mondott telibe leköpött. Ebből én csak annyit vettem észre hogy hirtelen valami langyos folyadékot érzek a ruhámon és az arcomon. Nagyokat pislogtam, mire fölfogtam, hogy Peinnel szembe ülök egy asztalnál, aki tök mellékesen az előbb köpött le, mellette pedig barátnője foglalt helyet. Az asztalfőnél Itachi helyezte magát kényelembe, mellettem pedig a bátyám terpeszkedett.

Konan a szája elé kapta a tenyerét miután meglátta melyen vízesést zúdított rám barátja. Itachi és a bátyám az első pillanatba nagyon meglepődtek a másik pillanatba viszont már újabban fuldoklottak a röhögéstől. Minő kedvesség.

- Úristen! – fogta föl egy kis fáziskéséssel Pein. – Sajnálom! Basszus, bocsi. – szégyellte el magát száz százalékban. Ellenben a tahó bátyám és Ita, pardon Itachi, hangos kacajjal vittek életet a teremben ahol vagy hat másik ilyen kis csoport röhögött hangosan, tehát nem kell nagyon meglepődni azon, hogy ilyen „kulturáltak” voltunk az étteremben.

- Á! Semmi. – legyintettem majd a Konantól kapott szalvétával megtöröltem a leköpött képem. Kíváncsi leszek, hogy az est további részében mi fog még történni…     

 

Következő rész: 2014-03-29

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Budapest

(Vivi, 2016.07.10 15:01)

Azonnal folytasd!! Tudom több mint 2 év telt el, de nem bírok várni!! Nagyon jó^^