Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3. Fejezet - A veszekedés...

2013.09.22

 3. fejezet

A veszekedés…
 

Reggel hihetetlen módra az ágyamba feküdtem. Morcosan felkeltem, besétáltam a fürdőbe és megláttam magam a tükörbe. Ruhástul aludtam el, de ez nem minden a hajam szó szerint az égnek állt. Neki álltam ki fésülni azt hiszem fél óráig fésültem a hajam mire végre úgy állt, ahogy én szerettem volna. Kisétáltam a fürdőből odasétáltam a ruhás szekrényhez. Kivettem egy fekete csőgatyát, egy szürke pólót, amin egy fekete fehér szívecske volt. Egy fekete kardigánt, és egy fehér zoknit szokás szerint. Berohantam a fürdőbe és gyorsan felöltöztem. Még egyszer átfésültem a váll alá érő hajamat… Néha úgy meg tudom utálni azt, hogy rózsaszín… na, mindegy. Kiléptem a fürdőből és egyenesen a konyha felé vettem az irányt végig sétáltam a folyosón le a lépcsőn és be a konyhába. Amikor a konyhába értem azt hiszem a bátyámba ütköztem. Felnéztem és tévedtem. De még mekkorát. Nem tudom, hogy került hozzánk Sasori de most nagyon meglepődtem.

-      Ő… Bocs. – és elmentem mellette. Éreztem a hátamon, hogy egy darabig néz, aztán elmegy. Sóhajtottam egyet majd neki álltam 10 főre reggelit csinálni. Tudtam, hogy max. Sasori és Temari van nálunk. De a bátyám megeszik néha 5 emberre szóló reggelit. Na, szóval a tojásrántotta elkészítése… Felvertem 10 tojást és az előkészületekkel kész voltam. Már majdnem neki álltam készíteni a reggelit, amikor egy ölelést ért hátulról, már tudtam is ki az.

-      Szia Saku. – mondta Temari. – Sasori is…

-      Szia és tudom találkoztam vele.

-      Ja, oké! Nem is tudtam. – tűnődött el… - Van egy rossz hírem. – mondta nagyon komoran. – Ami nem csak neked, Deinek rossz, hanem nekem is. – Jé… Nem tudom, hogy ilyen rossz hír létezik is.

-      Mi lenne az?

-      Á… Csak annyi hogy Karin az osztálytársunk lesz.

-      Mi?? – kiáltottam gondolkozás nélkül. Az a csaj a rémálmom, amikor meg akartam mondani Deinek, hogy mit mondott róla a csaj akkor ő bezárt a suli raktárába és 1 napig ott voltam.

-      Igen… Nagyon szar… De ez van. Ki kell bírnunk. Hidd el nekem is rossz, hogy a barátom volt barátnőjével leszek egy osztályba, de szerintem Deinek a legrosszabb. – Igaza van nem nekem és neki, hanem Deinek. Na, nem baj majd megoldjuk.

-      Igen… Amúgy hogy- hogy itt vagytok? Nem mintha zavarnátok.

-      Ja… Dei mondta, hogy jöjjünk át, mert te alszol és unatkozik…

-      Istenem. – nevettem Temarival együtt. 20 perc alatt kész lettünk a reggelivel, mert ő felajánlotta a segítségét én meg szaván fogtam. Így 20 perc múlva Temari tálalt és kitette az ennivalót.

-      Na, kész vagyok. A fiúk már esznek én is megyek. Jössz? – végig gondolva a helyzetet hogy Sasorival kellene egy asztalnál ülnöm. Nem.

-      Nem, köszi, egyetek nyugodtan a szobámba leszek.

-      Hát jó… - mondta szomorúan. – Majd felnézek. Oké?

-      Oké. Jó étvágyat.

-      Köszi. – mosolygott majd átment az ebédlőbe. Én szomorkásan felbaktattam a szobámba. leültem a laptopom elé felnéztem a Youtube- ra. Bekapcsoltam Miley Cyrustól a Wrecking Ball –t Lyrics- en mert nem nagyon szeretem a video klipjét… Mikor vége lett, letöltöttem a gépemre, onnan a telómra majd ott bekapcsoltam és beállítottam, hogy ismételje a számot. Max. hangerőre tettem és eldőltem az ágyon. Gondolkoztam. Azon hogy miért tetszik Sasori. Meg azon hogy miért pont ő. ja és azért hogy miért vagyok ilyen hülye… a plafont néztem mintha valami nagyon érdekes lenne rajta. Csak feküdtem és hallgattam Mileyt. Folyamatosan Sasori járt a fejembe. Aztán megszólalt a telefonom. Nem is néztem meg hogy kicsoda csak felvettem.

-      Haló…- kérdeztem kicsit unott hangon.

-      Szia Saku! – köszönt bele nagy meglepetésemre Ita.

-      Szia… Lenne egy kérdésem… Honnan tudod a telefonszámom?

-      Ja, a bátyád megadta arra a lehetőségre, ha keresném, de nem veszi fel. – Kedves… gondoltam magamba.

-      Oké… és mit szeretnél.

-      Ja, a bátyáddal beszélni. – hú… Oké…

-      Ja. – adtam a vidám kislányt. – Egy pillanat.

-      Ok. Kösz! – gyorsan lerohantam a nappaliba. Uppsz… Valamit elfelejtettem. Azt hogy mondjuk egész eddig szinte aludtam és totál hülyén nézek ki és Sasori és Tema is itt van. Már mindegy. Felvettem az unott képemet.

-      Dei! – kiáltottam rá a bátyusra. – Ita keres! – Na, még egy hopp… Itachit nem szoktam Itának hívni csak a fejembe. Bakker. A bátyám, Sasori és Temari úgy nézett rám mintha járnák Itachival. Oda sétáltam a kanapéhoz a kezébe nyomtam a telefont és mentem fel a szobámba. Hallottam, hogy valaki jön utánam, de nem nagyon érdekelt. Felmentem gyorsan a szobámba és becsuktam az ajtót. Sóhajtottam egyet. Utálok unott lenni. De hát nincs mit tenni. Visszakapcsoltam a zenét. Azelőtt kapcsoltam ki mielőtt Itachi hívott volna. Nem tudom miért, de nagyon dalos kedvembe voltam és elkezdtem énekelni. Szerintem életembe nem énekeltem ilyen érzelmesen és ilyen szépen. Olyan fura mintha minden érzelmet, ami bennem volt kiadhattam volna. Amikor vége lett a számnak akkor kicsit jobban éreztem magam. Akkor kopogást hallottam. Mond, hogy nem hallotta, hogy éneklek. Utálom, ha valaki hall énekelni. Na, most már mindegy. Odasétáltam egy sóhaj kíséretébe az ajtóhoz és kinyitottam. Nagy meglepetésemre Dei állt az ajtóba. De ő nem telefonál Itával? Oké… és jöhet az unott kép.

-      Ne nézz rám ilyen gyilkos szemekkel.

-      Fáradt vagyok ennyi az egész.

-      Ahhoz nem vagy fáradt, hogy Itachit Itának hívd ugye? – nézett rám számon kérően.

-      Jaj… Ne kezd már. Csak azért hívtam, úgy mert pl. Téged is Deinek hívlak Temarit is Temának. Ti engem Itachival együtt Sakunak, akkor most én mért nem becézhetném?

-      Mert az egyik haverom! És nem akarom, hogy olyan embereket becézz, akik nem méltóak rád…

-      Istenem Dei! Mért kell ilyenek lenned! Semmi közöm Itachihoz! És most ha megharagszol. – Becsaptam előtte az ajtót. Be nem kellemesen, jó nagyot csattant. Ha jobban kilehetne fejezni magam bevágtam előtte az ajtót. Nem tudtam mit csinálok, de előszedtem a fehér kis táskám-belepakoltam zsepit és a lakás kulcsot. Majd a telefonom is bevágtam kikapcsolva. Fogtam egy kis pénzt és leszaladtam halkan a lépcsőn majd a hátsó kijárat felé vettem az irányt. Hála istenek senki sem vett észre. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót és rohantam a kapu felé. Azt is halkan ki nyitottam majd becsuktam. Nem tudom miért, de a 11-es felé vettem az irányt. Amikor odaértem meg láttam a túl oldalt egy parkot. Igen ez kell nekem! A sírás kerülgetett. Gyorsan átmentem a zebrán. Beszaladtam a parkba. A parknak a járdája ki volt kövezve, gyönyörű volt. Lelassítottam. Egy darabig sétálgattam aztán megláttam a park talán legszebb részét. A Bokrok úgy voltak vágva, mint egy alagút át lehetett rajta sétálni. A közepében volt egy pad. Leültem. Eszembe jutott minden… Sasori akinek barátnője van, én még is szeretem és Dei… Nagyon csúnyán összevesztem vele. Már legalább 10 perce ülhettem ott és sírhattam. Mikor egy kezet éreztem a vállamon.

-      Hé… Minden rendben? – hallottam egy igen kedves, de ismeretlen hangot.

-      Igen… - töröltem le a könnyeim… - Csak… Minden összecsapott felettem. - A Srác. Mert srác volt. Mintha Sasori ikertestvére lett volna. Erről eszembe jutott az, amit mondtak.

-      Te Gaara vagy?

-      Igen… - mondta a srác kicsit fura hangnembe.

-      Nyugi… Csak a nővéred a bátyámmal jár… - szipogtam.

-      Nem is tudtam, hogy Deidarának van húga… - gondolkozott el a vörös.

-      Itt vagyok személyesen. – a bátyám neve hallatán megint elkezdtem sírni… - Bocsi csak teljesen kivagyok. Jó kis látvány lehet.

-      Nem… - magához ölelt. Nagyon megijedtem és egy kicsit el is pirultam. – nyugodtan sírjál. – nem tudom miért, de nagyon ez kellett nekem. Annyira jó volt, hogy itt volt még csak 1 perce ismerem, de mégis úgy éreztem, hogy mindig is mellettem volt. Sírtam. A vállgödrébe támasztottam a homlokom és sírtam. Nem tudom meddig sírhattam. De nagyon úgy éreztem, hogy most köszönettel tartozok.

-      Köszönöm. – mosolyogtam. – Azt hiszem most pont te kellettél.

-      Á… Szóra se érdemes. Igaz majdnem fél óráig sírtál… Nem tudom, honnan lehet ennyi könnyed… - elnevettem magam. Elővettem a zsepit a táskámból. Kifújtam az orrom. Ami a legjobb benne, hogy nem kérdezte meg hogy mi a baj.

-      Nem, tényleg köszönöm. Bár most a bátyám tuti keres… Bár lehet, hogy elvan a bátyáddal, meg a nővéreddel. – gondolkoztam.

-      Az egész családom nálatok van? – nézett kikerekedett szemekkel.

-      Aha… a nővéreddel csináltam reggelit. A bátyáddal… - Na, igen itt megint majdnem elsírtam magam, de nem szabad, mert azzal elárulnám magam. – igazán nem is nagyon beszéltünk. De azért nálunk vannak. De tuti engem keresnek.

-      Miért elszöktél? – nézett rám egyre furábban Gaara.

-      Olyasmi. Összevesztem a bátyámmal nem is kicsit. Ezek szerint már vagy 1 órája eljöttem otthonról, de nem is nagyon szeretnék vissza menni.

-      Hát akkor nincs mit tenni… Akarsz velem sétálni ez csak a park eleje. Mindig itt szoktam sétálni. Megmutatom a kedvenc helyeimet. – mosolygott.

-      Köszi. Most már biztos, hogy életmentő vagy. – elnevette magát.

-      Nem csak jókor vagyok jó helyen.

-      Az tuti. – mosolyogtam.

-      Na, gyere, először megmutatom neked a kis tavat. – mosolygott. Csak most veszem észre hogy tényleg nagy Sasori és közte a hasonlóság. Nem azt mondom, hogy úgy is viselkedik. Ő életmentő. És nem csak helyes (Mert bizony az) hanem kedves és mosolygós. Vele legalább beszéltem!

-      Na és ennyire összevesztél a bátyáddal? – kérdezte.

-      Igen. Életembe nem vesztem még ennyire össze vele. Csak azért mert Itachit Itának hívtam…

-      Ő… Az tényleg nagy cucc… Tudom fura, de az. – mi? És én már kezdtem azt hinni, hogy jó fej…

-      Mi? De még is miért?

-      Mert Itachi csakis az szokta Itának hívni, aki jár vele.

-      És nekem ezt meg honnan kellene tudnom? – Akkor lehet, hogy Dei azért volt ilyen, mert én már voltam 2- esbe Itával. És most totál azt hiszi, hogy hazudok neki… De jó.

-      Jogos kérdés…

-      Mindegy… Nekem akkor is Ita marad. Már megszoktam.

-      Te bajod. – emelte fel a két kezét Gaara. – De ha valami kell, csak szólj. Segítség… Vagy ilyenek.

-      Oké neked fogok szólni elsőnek, ha baj, van. – mosolyogtam.

-      Jó. – viszonozta.

-      Tényleg hosszú ez a park.

-      Mondom félóra körbe sétálni. Ha egy útvonalon mész…

-      Hű… az szép. – Ezután egy darabig szótlanul sétáltunk egymás mellett. Kb. 3 perc múlva ott voltunk a kis tónál, ami mellesleg gyönyörű volt.

-      Wow… Ez gyönyörű.

-      Ugye?

-      Igen. Üljünk le.

-      Jó. – Aztán leültünk a gyönyörű zöld fűre. Beszélgettünk vagy 2 órán keresztül. Megtudtam, hogy sose volt nagyon jóba a bátyával. Kiskorukba volt a legrosszabb. Mindenki összekeverte őket. És azt is, hogy nem laknak innen messze. Megkérdeztem, hogy mióta ismeri a bátyámat. Azt válaszolta rá, hogy pár napja… Oké én meg azt hittem több éve. Sokat nevettünk.

-      Hú… Neked aztán vidám történeteid vannak. – mondtam két nevető görcs közbe.

-      Igen. Leginkább Sasorival vannak ilyen vicces történeteim…

-      Ja…

-      Néz ott egy hattyú. – mutatott a tó közepére. Egy gyönyörű hattyú úszkált teljesen magányosan… Annyira szomorú és gyönyörű volt egyszerre. Kb. fél 4 lehet. Ekkor egy igazán ismerős hang csapta meg a fülem. Ami inkább zene. John Newmantól a Love me again.

-      Bocsi. Hívnak. – mondta. Kivette a táskájából, ami mellesleg a hátán volt, a telefonját. Majd arrébb ment. Gondoltam megnézem a telefonom… Hány nem fogadott hívásom volt. Bekapcsoltam. Amikor megláttam, hogy mennyien kerestek… 47 nem fogadott hívás. Rámentem a részletekre. 21 hívás Deitől. 2 Itától. 7 Temaritól. 7 ismeretlen. 4 anyától és 6 Inótól… Ő… oké… Ekkor két kezet éreztem a derekamon, ami felkapott… Sikítottam volna csak elment a hangom. Gaara lábra állított.

-      Megijesztettél. – mondtam szemrehányóan.

-      Jó- jó. Bocsi… De megérdemelted. A Bátyám úgy ordibált velem a telefonba, hogy azt hiszem, hogy nem hallok a jobb fülemre. Azt mondta, hogy kisértelek haza, és leszidott, amiért, hogy amikor megtudtam, hogy elszöktél miért nem egyből kísértelek haza.

-      Mert jó fej vagy… - mondtam mosolyogva. – Hú… Hideg van. – mondtam. Tényleg fáztam bár igen fura hogy fél 4 volt, de volt vagy 12 fok… és a kardigánom is otthon hagytam. Bár eddig nem is tűnt fel.

-      Tessék. - vette le a pulcsiját. Ami vékony volt, de jobb a semminél…

-      Köszi. És most már tényleg bebizonyosodott hogy életmentő vagy! – mosolyogtam rá. Majd felvettem a pulcsiját, ami nagy volt rám. Így elég furán festhettem. De jó meleg volt és mellesleg nagyon finom illata.

-      Nem adom neked. – nevetett.

-      Mond, szerinted mikor leszek én ekkora. – mondtam nevetve.

-      Hát kitudja… - rányújtottam a nyelvem. – Na, gyere, mert a végén még a bátyám le is pofoz.

-      Nem hinném, hogy megtenné. – ekkor megcsörrent egy igen ismerős tárgy. A telefonomból áradt a Miley… Gyorsan felkaptam, Itachi…

-      Szia! – vettem fel.

-      Te meg mégis hol voltál? – Tett fel egy kérdést köszönés nélkül.

-      Sétáltam… Mármint elszöktem a lökött bátyám elől… - kicsit előrementem de Sasori láthatólag értette. Mert nem sietett utánam.

-      Jaj… Saku… De nem gondoltad volna, hogy szólni kéne a bátyádnak, ha elmész egy kis ebéd utáni sétára.

-      De lehet… Mellesleg miattad vesztünk össze…

-      Igen hallottam, hogy neveztél meg is lepődtem. Rajtad kívül csak a barátnőim hívtak úgy. És néhány haverom…

-      Ja, a bátyám teljesen kiakadt… mindegy nem is tudom, hogy ezt honnan vette ezt…

-      Én se… na, mindegy menny haza.

-      Éppen odatartok. – mondtam. - 5 perc és otthon leszek.

-      Jó, szia, ott várlak. – mondta és a kijelentésén eléggé megijedtem… Most képes eljönni hozzánk?

-      Ő… Oké… szia! – mondtam és kinyomtam.

-      Na, mi újság? – kérdezte Gaara.

-      Itachi…

-      Ő volt? – kérdezte a vörös…

-      Ja… és átjön hozzánk…

-      Oké… Akkor szerintem siessünk mielőtt balhé lesz. – Nem hiszem el hogy ezt mind egyetlen egy szóval csináltam.

-      Egyetlen egy meggondolatlan szó…

-      Na, gyere. – ragadta meg a kezem.

-      Jó megyek. – vicces volt. Kézen fogva szedtük a lábunkat. Vagyis inkább húzott. Azután ami után átértünk a zebrán elnevettük magunkat. Már csak 1 perc, és mindenki velem fog ordibálni vagy Itával vagy Gaarával.

-      Bocsi hogy ilyen nagy gondot okoztam. – mondtam szomorkásan. Átváltottunk futásból sétálásra.

-      Mi dehogy szeretek bajba lenni. – mosolygott. Istenem miért kell engem ilyen helyzetekbe hoznod. Én most szerelmes lettem egy testvérpárba… Bár ha Gaara és Sasori között kéne választani egyértelműen Gaarát választanám. Nem tudom mi ütött belém, de valamiért fogva megálltam. Láttam Gaarán hogy csodálkozik. Közelebb léptem Gaarához és a szemébe néztem. Komolyan nem tudom, mi van velem. Talán szeretet hiányos vagyok vagy mi… Megfogtam a nyakát. Nem is akartam ezt csinálni! Mit csinálok??? A bátyám ezért meg fog ölni de, meg kell tennem. Közelebb hajoltam a szájához, éreztem forró lehelettét majd megálltam. Mit csinálok, lehet, hogy neki is barátnője van. De nagy meglepetésemre ő hajolt közelebb és megcsókolt. Olyan kellemes és forró volt a csókja. Kedvesen és finoman csinálta. Megfogta a derekam és közelebb húzott. Nem ezt nem szabad. Nem… Rájöttem, hogy nem tudok neki ellenállni.

-      Khöm… - Hallottam a hátam mögül egy túlságosan is jól ismert ember hangját. Erre a hangra szétváltunk. Megfordultam és a tulajdon bátyámmal találtam magam szembe. Í… Ebből még baj lesz.

-      Ha nem jön Itachi és nem mondja, hogy mindjárt itt leszel, akkor nem is látom ezt. – mondta a bátyám szemre hányóan.

-      Deidara. Én csókoltam meg őt nem ő engem. – mondta komolyan és határozottan Gaara. Tiszta Sasori így…

-      Ne hazudj. Én voltam. – mondtam komolyan. – És tudod mit Deidara. Hagy békén. Legalább annyit megtudtam, hogy csak azért hívtál 21 –szer, mert meg akartad tudni, hogy kivel vagyok hát tessék, ha ennyi kell, visszamegyek egyedül! – csattantam fel. – Utállak! Teljes szívemből utállak. – itt már sírtam. Deidara szemei a meglepettségtől majdnem kiestek a helyéről. Elengedtem Gaara kezét és berohantam a házba. Át a kapun ami nyitva volt. Benyitottam a bejárati ajtón és futottam majd neki mentem Sasorinak. Megint. Csak most sírtam.

-      Hé… Mi a baj? – fogta meg a két vállamat Sasori.

-      Semmi! – kiáltottam rá. – Az a bajom hogy már azt sem tudom hogy ki vagyok hogy mit csinálok és azt…. – Nem hiszem el. Megcsókolt. Mi? Nem! Nem viszonoztam hanem elléptem tőle és a meglepetségtől hátrálni kezdtem.

-      Hagyjál békén! – kiáltottam. És felrohantam a szobámba. Ott végre valahára nem volt senki. Kulcsra zártam az ajtót, majd levettem magamról Gaara pulcsiját. Ledobtam az ágyra. Berohantam a fürdőbe majd azt is bezártam. Leültem az ajtó elé és elkezdtem teljes szívemből sírni. Mind ez csak egy átgondolatlan szó miatt…

Egy szó csak egy szó miatt…

Egy szó miatt…

 

Következő rész: Minél előbb! :D

 

 

 

 

 
 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.