Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


6. Fejezet - Egy kellemes reggel vagy inkább egy kellemes indulás…

2013.10.27

6. Fejezet

Egy kellemes reggel vagy inkább egy kellemes indulás…

 

Reggel az ébresztő órám kellemes hangja ébresztett fel. Imádom, amikor a legmélyebben alszok, és ez egyszer csak megszólal. Nyöszörögve keltem ki az ágyból 7 órakor. Kimentem a folyosóra és bementem a mosógéphez hogy levegyem a szárítóról az uniformomat. Le is vettem majd ki vasaltam. Ez volt olyan 10 perc. Amikor végeztem visszamentem a szobámba és felvettem… hmm… nem is áll annyira rosszul. A hajamat kiengedtem és sikerként könyveltem el hogy már majdnem a hátam közepéig ér. Kifésültem (Nagy nehezen) és beleraktam egy fehér hajpántot. Felvettem hozzá a fekete „topánka” szerűségemet. Lementem a lépcsőn be a konyhába fölpillantottam az órára fél 8 - kor találkozunk Gaaráékkal az utca aljában. Gyorsan megsütöttem 10 darab pirítóst és csináltam teát. Gyorsan bevittem az étkezőbe. Felszaladtam a bátyám szobájába, aki még aludt.

-      HÉÉ! Dei ébresztő! – ordibáltam. – Dei 10 perced van elkészülni és reggelizni!

-      Na, hagyj! – mondta nyöszörögve.

-      Jó, de akkor nem tudsz majd suliba járni, ha nem érsz be pontosan!

-      Na, kelek… - aludt vissza.

-      Te kényszerítettél rá. – Tudni illik a bátyám mindig tart magánál egy flakon hideg vizet. Megfogtam és levettem az íróasztalról letekertem a kupakját és a tarkójára öntöttem.

-      Á!!!!!! – kiáltott. – Ez hideg!!!

-      Tudom, na, nyomás. – húztam le róla a takarót. Úgy nézett rám mintha megöltem volna Anyát.

-      Megyek.

-      Lent leszek, kapsz 5 percet elkészülni. – és kimentem a szobájából. Nagyon gonosznak éreztem magam, de ha finoman keltegettem volna, holnap délbe se tudnánk elindulni. Lementem a lépcsőn az ebédlőbe. Éppen Anyu jött velem szembe.

-      Jó reggelt! – mosolygott. – Sikerült felkelletni?

-      Viszont! És igen nagy nehezen.

-      Nézd. – mutatott felém egy élén vörös karórát. – Kell?

-      Igen! – mondtam, vagyis inkább kiáltottam. Megöleltem Anyut, aki éppen ment dolgozni. Feltettem a kezemre és 7:50 percet mutatott.

-      Mond meg Deinek, hogy szeretem és hogy elmentem. – Már épp mondani készültem, hogy jó. De ekkor megjelent mögöttem Dei.

-      Nem kell… szia, Anya.

-      Sziasztok. – és kilépett az ajtón.

-      Na, menyünk enni van 5 percünk. – mondtam.

-      Jó az órád. És Oké. – gyorsan befutottunk az ebédlőbe. Leültünk enni. Míg én 5 perc alatt 1 és fél pirítós ettem meg ő 4 darabot… Csak most néztem meg hogy milyen jól áll a bátyámnak az Uniform.  

-      Tök jól áll neked az Uniform.

-      Kösz, You too.

-      Thanks! – mosolyogtam, és rápillantottam a vadonatúj órámra, ami éppen 7:58 percet mutatott. Dei gyorsan felhúzta a cipőjét és kimentünk a bejárati ajtón majd a kapun és mind a kettőt Dei zárta.

Elindultunk az utcába.

Utálok késni. Ezért szinte úgy mentem az utcán, mint valami hülye… a bátyám már megszokta, hogy rohanok így simán tudta tartani a tempót. Bár mondjuk, nem hiszem, hogy nehezére esni, hiszen kosarazik. Ahogy én is. Szeretek kosarazni. Előző iskolánkba nem volt külön lány és fiú csapat így én egy csapatba voltam a bátyámmal a haladóba. Ő szeret zsákolni én pedig messziről 3 pontosakat dobni. A környéken mi voltunk a legjobbak. Remélem ez most is így lesz! Igen kicsit naiv vagyok, de nem baj. Na, szóval siettünk, mint akik most szabadultak. Hála Istenek nem fújt a szél, mert hát ki szereti, ha a szoknyája fellibben a szél miatt? Az utolsó kanyar után meg láttam Sasori és Gaara vörös haját és Temari égbe kiáltóan szőkehaját kicsit olyan mintha sárga lenne… Sasori egy fának támaszkodva nézett maga elé. Gondolom, zenét hallgat. Temari egy padon ült és Garrával veszekedett, aki előtte állt. Gaara a fejét fogta és amint közelebb értünk Temari elkezdett nekünk integetni. Mikor melléjük értem Tema felállt.

-      Gaara ugye tudod, hogy nincs igazad? – nézett kicsit lesajnálóan Gaarára aki már teljesen ki volt.

-      De képzeld, igazam van. Tudod mit láttam. Tényleg az ajtónkba állt egy lány és Sasorrihoz jött. – mondta kicsit halkabban, mert gondolom félt, hogy Sasori meg hallja. Bár nem értem miért. A zenét (Már ha lehet így nevezni…) én is tisztán hallottam.

-      Egy lány jött Sasorrihoz? – szólt bele a bátyám.

-      Nem! – vágott bele Tema. – Akkor hallottam volna a szobámból, hogy bejön.

-      Istenem Temari hogy nem tudsz nekem hinni… - fejezte be a beszélgetést Gaara. Majd felénk fordult. – Sziasztok.

-      Hali! – mondta a bátyám és fél karral átkarolta Temarit. Temari meg forgatta a szemét és adott az arcára egy puszit.

-      Szia… - mosolyogtam rá az újdonsült barátomra. Megfogta a kezem.

-      Sas (~Szasz~) – szólt oda Gaara Sasorinak. – Indulunk. – Sasori fogta magát és kivette a fülhallgatóját a füléből.

-      Tessék? – kérdezte irtó helyes mosollyal. Gaara megforgatta a szemét.

-      Indulunk! – mondta komoly hangnembe Tema. – Utálom, ha játszod a süketet. Tudom, hogy az előbb is hallottad Gaarát.

-      Oké – oké… - tette fel a két kezét Sasori. És elindultuk a suli felé. Nem volt se hosszú se bonyolult az út. Egyenesen majd jobb oldalon meglátsz egy hatalmas fehér épületet (Nem a fehérházra gondoltam…) egy gyönyörű udvarral. Az iskola kapuja előtt csak úgy ömlött be a sok diák.

-      Gaara! – hallottam egy hangot és lehetséges, hogy a hang gazdája mögöttem volt (abban a pillanatban) majd egyszer csak megláttam Gaara előtt.

-      Ó… szia Kiba. – mosolygott rá Gaara egy barna hajú és fekete (Vagy inkább nagyon – nagyon sötétkék szemű fiúra. Akinek érdekes módon, de két piros lefele mutató háromszög volt az arcán… Ki tudja… Lehet, hogy eddig sárga volt a ház csak fehérre átfestették.

-      Szia! – nézett felém, amint már tudom valami Kiba… - Gaara barátnője vagy? – kérdezte és egy kicsit fura volt ezt hallani… „szia, te Gaara barátnője vagy?” Pedig szerintem még sokszor fogom hallani.

-      Igen. – mosolyogtam rá és nyújtottam felé a kezem. Ő meg elfogadta. – Haruno Sakura.

-      Üdv. Én Inuzuka Kiba vagyok. Gaara egyik fura haverja. – Elég értetlenül néztem rá. – Na, ne mond azt, hogy nem vagyok fura… - mutatott két kezével az arcán lévő háromszögekre.

-      Nem… Hidd el a barátnőmnek a kinézete teljesen normális, de inkább a viselkedése fura. – mosolyogtam rá. – Egy szóval nem vagy fura.

-      Köszönöm. – mosolyogott. – Végre valahára egy normális ember, aki nem ítél el a kinézetem miatt.

-      Na, mennyünk. – szólt bele a beszélgetésünkbe Gaara. – Dei és Sasori ott vár. Gondolom Temari elrohant köszönni a barátnőinek… - Odanéztem és tényleg Sasori és Dei vártak ránk. Amúgy Kiba nem tűnik egyáltalán furcsának. Sőt jobban belegondolva normálisabb, mint én. Ő legalább nem depressziós. Odaértünk a fiúkhoz. És elmosolyodtam. Végre talán más lehetek, mint előző évben…

 

Következő rész: 2013-11-14

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.